Baleset miatt perlik Eminemet
2005.08.31. 17:32
Az amerikai rappernek az utóbbi napokban elég gondja van, hiszen kénytelen
[2005.08.29.] - ZeneFórum
volt lemondani európai turnéját. Először kimerültségre hivatkozott a sztár szóvivője, de később bevallotta, hogy kezelésen kell részt vennie Eminemnek, aki rászokott az altatókra. A múlt héten pedig pert indított a rapper ellen egy házaspár.
Az ügy még júliusban kezdődött, amikor Marshall Mathers egyik turnébusza balesetet szenvedett az országúton. Maga a rapper nem utazott a buszon, de kíséretének több tagja, például a lemezlovasa, és az egyik istápoltja is az utasok között volt. A rendőrség információi szerint a turnébusz vezetője, hogy kikerüljön egy ütközést félrerántotta a kormányt. A jármű azonban ennek következtében megcsúszott, és egy teherautónak ütközött. A balesetben végül hét jármű ütközött össze, és 11 embert kellett kórházba szállítani. A házaspár is a sérültek között volt, és ezért most meg nem határozott összegre perelték be Eminemet. Maga a sztár egyelőre természetesen nem nyilatkozott az üggyel kapcsolatban, és a képviselői sem válaszoltak a sajtó munkatársainak a kérdéseire.
|