Eminem - Jön a ráadás
2005.02.11. 18:13
Eminem az utóbbi időben szokásos lemezmegjelenés előtti eltűnését játszotta,
Eminem - Jön a ráadás
Eminem az utóbbi időben szokásos lemezmegjelenés előtti eltűnését játszotta, és amennyire tudta, kerülte a nyilvánosságot. November közepén viszont kénytelen lesz előbújni rejtekéből, akkor ugyanis megjelenik új, Encore (vagyis ráadás) című lemeze.
Eminem az eltelt hónapokban ideje nagy részét detroiti stúdiójában és nyolcéves lányával, Hailie Jade-del töltötte, aki jelenleg – úgy tűnik – az egyetlen nő az életében. Hailie Jade-et júniusban helyezték a rapper gyámsága alá, azt követően, hogy Eminem exfelesége, Kim kokainnal való visszaélés miatt harmadszorra is börtönbe került.
Bár Eminem rajong a lányáért, a szülői felelősséget még neki is tanulnia kell. Nemrég, amikor Hailie-vel és Dr Drevel a Walt Disney Worldben tartózkodott, szó szerint kihajították egy étteremből durva és felháborító viselkedése miatt. Eminem testőre ugyanis a rapper felszólítására egy virágcserépbe dobta az egyik felszolgálót, aki a földön landolt. "Emiland"
Eminem állítólag azt fontolgatja, hogy megveszi Michael Jackson Neverlandjét. Ezzel azonban várnia kell, míg a pedofíliával vádolt Jacko végleg úgy dönt, hogy megválik hatalmas vidámparkjától. Addig is a multimilliárdos rapper meglepte magát egy hollywoodi luxusvillával, mely Halle Berry és Ben Affleck otthonának szomszédságában található.
Eminem azért költözik Hollywoodba, hogy filmes karrierjét ne akadályozza a távolság. Újdonsült ingatlanja mellett persze megtartja azt az 1400 négyzetméteres, hat háló- és nyolc fürdőszobás, termál- és úszómedencés palotát is, amit két évvel ezelőtt vásárolt Detroit elit negyedében. Tetkó vagy filmszerep?
A hírek szerint Eminem alakítja majd a 22 éves veretlen ukrajnai bokszolót, Dmitry Salitát a sportoló életét feldolgozó játékfilmben, mely jelenleg a Golden Boy munkacímet viseli. A rapper felbérelte Lennox Lewis trénerét, és jelenleg egy külön a számára kialakított speciális edzőteremben készül a szerepre.
A 8 mérföld sikere után Eminem jó eséllyel folytathatja filmes karrierje építgetését, amit talán csak egyetlen dolog veszélyeztethet: a tetoválások iránti megszállottsága. A Universal főnökei szerint Eminem tönkreteheti színészi pályafutását, ha még több tetkót csináltat magára, mert már így is nehezen fedhetők el a testét díszítő különböző ábrák. Főleg az olyanok lehetnek zavaróak, mint a családi vita eredményéből született: ,,KIM – Rohadj meg békében" sírfelirat a hasán.
EMINEM JÓ TANÁCSA „Ne kábítószerezzetek, ne szeretkezzetek védekezés nélkül, ne legyetek durvák. Ezeket bízzátok csak rám!” |
|
|