Az 1945-ös születésű Curtis Hanson már a hetvenes évek elején elkezdett rendezni, elsősorban thrillereket és tinifilmeket, de csak a kilencvenes évek elején kapott nagyobb munkákat (A kéz, amely a bölcsőt ringatja, Veszélyes vizeken), és csak 1997-ben lépett a hollywoodi első vonalba, ám akkor rögtön a legnagyobbak közé: Szigorúan bizalmas című krimijét az év legjobb amerikai filmjei közt méltatták és kilenc Oscar-díjra jelölték, amiből Hanson el is nyerte a legjobb adaptált forgatókönyvnek járó szobrot, Kim Basinger pedig a legjobb női mellékszereplőnek járó trófeát. A rendező következő filmje, a Wonder Boys - Pokoli hétvége című vígjáték szintén szép siker lett (ezúttal Bob Dylan kapott Oscart a film betétdaláért), így a fentiek ismeretében nem meglepő, hogy Hansonra bízták Eminem első mozifilmjének rendezését. A The Slim Shady LP, The Marshall Mathers LP és The Eminem Show című sikeralbumok révén napjaink legnagyobb popsztárjának - és botrányhősének - számító Eminem (polgári nevén: Marshall Mathers) az önéletrajzi ihletésű 8 mérföldben egy Jimmy Smith nevű fiatal fehér rappert alakít, akinek élete a Detroit szegénynegyedét határoló 8 Mile Road mentén zajlik, a gyár, a lakókocsipark és a fekete hiphop klubok között, de minden vágya, hogy raptehetségével kitörjön a nyomorból. A Rocky, a Szombat esti láz és a Flashdance által képviselt tradíciót nyers hiphop környezetbe helyező film, melyet Hanson a Korcs szerelmek mexikói operatőrével, Rodrigo Prietóval forgatott, már a november 8-i amerikai premierhétvégén behozta gyártási költségeit, és a kereskedelmi mellett óriási kritikai sikert is aratott. A 46th Regus London Film Festival díszvendégeként Európába látogató rendezővel a Hyde Parkra néző Dorchester Hotelben beszélgettünk.

- Amikor elhatároztam, hogy megcsinálom ezt a filmet Eminemmel, a döntésemet a környezetemben sokan vitatták. "Mit akarsz ettől a fickótól?" - kérdezték. Sok színésszel kerültem már kapcsolatba, aki hírhedt volt a szakmában, de az én hozzáállásom mindig az volt, hogy elfogadtam őket olyannak, amilyenek, hogy aztán meglássam, milyenek valójában. És eddig mindegyik ilyen közös munkám gyümölcsöző volt. Eminem iránti attitűdöm is ez volt: tisztában voltam a róla kialakult képpel - ami persze sokat változott, mióta belekezdtem ebbe a projektbe -, de ha azt az alakítást nyújtja, ami ahhoz kell, hogy a film működjön, akkor a közönség elfelejti az előítéleteit, és megy a figurával. Persze igyekeztem elősegíteni, hogy ez történjen. Az első néhány találkozásunk alkalmával például mondtam neki, hogy jó ötlet lenne, ha megváltoztatná a hajszínét, hogy eltávolodjon attól szőkített fazontól, amit Eminem védjegyeként ismerünk.

- Amit a filmben látunk, az az eredeti hajszíne?

- Igen, az eredeti hajszíne. Gondoltam, hogy ez segít nekünk távolságot tartani a Slim Shady figurától. És mondtam neki, hogy az is jó ötlet lenne, ha leadna néhány kilót. Azt gondoltam, hogy attól másképp érezné magát. És most, hogy visszanézem a korábbi albumain látható fotókat, lenyűgöző a különbség vizuálisan, hogy milyen a filmünkben, és milyen volt abban az időben.

- Mennyit kellett fogynia a szerephez?

- Ó, nem kellett hatalmas súlyt leadnia, a dolog jelképes volt. Ez kicsit olyan volt, mint Michael Douglast arra kérni a Wonder Boys forgatása előtt, hogy szedjen fel néhány kilót. Csak hogy a filmbeli figurája különbözőnek tűnjön attól, amit a közönség megszokott tőle. A nagy kérdés igazából nem ez volt, hanem az, hogy meg tudja-e csinálni. Erről kellett kielégítően meggyőződnöm, mielőtt elszánom magam, hogy leforgassam a filmet. És azért hogy megválaszoljam ezt a kérdést, vagy legalábbis hogy legyen a válaszhoz némi támpontom, elmentem Detroitba és tekintélyes időt töltöttem el Marshall társaságában. Megismertem egy kicsit, megvitattam vele a lehető legőszintébben, hogy miféle útnak vágunk neki, ha nekivágunk, és hogy mit várok tőle. Azért hangsúlyozom az őszinte szót, mert nemcsak tájékoztatni akartam arról, hogy milyen nehéz lesz, de azt is akartam látni, hogyan reagál arra, mikor ezt elmondom neki. Azt felelte, hogy nincs kedve egy - idézem - "Eminem-filmet" csinálni, vagyis egy olyan filmet, ami a zenéje miatt jönne létre, egy olyan filmet, ami a vizuális megfelelője lenne egy lemeznek, mondjuk egy kétórás videoklip. Hanem, ahogy megfogalmazta, egy igazán jó film részese akart lenni. Ez biztatást adott nekem, hogy folytassam. És tudom, hogy neki meg biztatást adott, amikor azt mondtam neki, hogy engem igazából a történet elbeszélése érdekel, és az, hogy belemerüljek ebbe a világba, az viszont, hogy ő benne legyen ebben a filmben, nem ütőkártya számomra, inkább egy kérdőjel. Ez lehet, hogy sértésnek hangzik, de valójában megnyugtató volt neki, mert így tudta, hogy az én nézőpontom szerint ez nem róla szól, csak egy alakítást akarok kapni tőle.

- Mi vitte rá önt, hogy a hiphop színtérről forgasson filmet?

- Nem úgy tekintettem, mint egy hiphop filmet, de nagyon vonzott a lehetőség, hogy egy olyan világba merüljek alá, amiből a hiphop kinőtt. És mindig is vonzott, hogy olyan történetet mondjak el, amelyben a figurák megpróbálnak rájönni, merre menjenek az életükben, és ebben az esetben fiatal emberekről van szó egy olyan környezetben, ahol a jelzőpontok vagy eltűntek vagy szabadon választhatók. Mindig érdekelt az is, hogy a modern társadalom faji kérdéseivel foglakozzam, és az is, hogy a művészetre reflektáljak, arra, ahogy a művészet lehetővé teszi a rajongóinak és a művelőinek, hogy átlépjék a korlátaikat. Ezek mindegyike benne volt ebben az anyagban. Aztán amikor Eminem bekerült a képbe, és egyre többet megtudtam arról, honnan jött ő, akkor határoztam el, hogy ezt a filmet Detroitban fogom forgatni, továbbá azt, hogy 1995-be helyezem, és annyira hű leszek ahhoz a helyhez és időhöz, amennyire csak lehet.

- Miért fontos, hogy 1995-ben játszódjon a film? Azért, hogy összecsengjen Eminem pályájának akkori szakaszával, és ezáltal - a későbbi karrier ismeretében - kitalálhassuk, hogy mi történt a főhőssel a film vége után? Vagy inkább az volt a fontos, hogy a hiphop Tupac Shakur és Notorious B.I.G. meggyilkolása előtti korszaka legyen a film terepe?

- Ez feltétlenül benne volt. Ahogy mélyebben megismertem ezt a világot, rájöttem, hogy a mai világban már nem ugyanaz lenne az értelme ennek a történetnek, ahol egy fiatal fehér férfi azért küzd, hogy a hiphopban fejezhesse ki magát.

- Mivel Eminem befutása óta ez már nem kérdés...

- Igen, nagyrészt pont Eminem miatt. De nemcsak miatta. 1995-ben - ami csupán hét éve volt, de a hiphop fogalmai szerint ez nagyon nagy idő -, a hiphop nagyon aktív volt, forrt az energiától, de még nem robbant be a kultúra minden zugába. A szereplőink lételeme a rap, a freestyle battle, ahol szavakkal párbajoznak fegyverek helyett, miközben országos szinten, a rádiókban és a lemezeken is zajlik ez a harc - a keleti part és a nyugati part között. Ez ott rezonál a zenékben, amiket hallgatnak. És akik ismerik az eseményeket, azok is tudják, hogy nem sokkal később belépnek a fegyverek a képbe, tragikus következményekkel, és ez rányomja a bélyegét nemcsak a hiphopra, de az olyan figurákra is, mint a mi történetünk szereplői. Tehát előnyös volt a sztorit akkorra helyezni, mielőtt még ez megtörtént volna.

- A film többször rájátszik a hiphop szópárbajok és bokszmeccsek közti párhuzamra.

- A lehetőség, hogy a freestyle battle jelenséggel foglalkozzam, nagyon vonzott az eredeti forgatókönyvben. Az Egyesült Államokban sok szó esik - és jogosan - a közoktatás siralmas helyzetéről, közben meg itt vannak ezek a figurák, akik szeretik a szavakat, és nem csak szeretik, de hihetetlenül tehetségesen is használják őket. Egy feszült helyzetben, a színpadon vagy egy gyárcsarnokban, egy ritmusra - ami vagy hallható, vagy csak a fejükben lüktet - egymásnak szegülnek és rímekkel dobálóznak. Lenyűgöző az ügyesség, amivel ezt teszik. Az is tetszik benne, hogy ezt arra használják, hogy kiengedjék a bennük lévő agressziót: a szavakat használják fegyverek helyett. Úgy használják a szavakat, mint az öklüket. És ezt még sosem láttam mozifilmben! Olvastam róla, de sosem láttam. Amint bekerültem ebbe a filmprojektbe, elkezdtem archív felvételeket nézegetni az ilyen rendezvényekről, és klubokba járni, ahol ezt csinálják. Az érzelmek verbális kifejezése az ököl helyett - azt akartam, hogy a közönség is megértse ezt a metaforát. Legeslegelejétől, a film első képsorától kezdve a boksz képét akartam a nézők fejébe ültetni. Amikor látjuk Jimmyt a tükör előtt, halljuk őt lihegni, és ugrálni, mintha helyben futna, az pont olyan, mint ha egy bokszmeccs előtt készülne, hogy ringbe lépjen. Próbáltuk úgy forgatni, főleg a Shelter klubban játszódó jeleneteket, mintha bokszmeccseket filmeznénk, próbáltunk fluiditást adni a képeknek. De nem csak hiphopról és battle-ről van itt szó, hanem az álomról általánosságban. Ugyanúgy lehetne a vágyálmuk az is, hogy kosárlabdázzanak a NBA-ben, vagy ha a film néhány évtizeddel korábban készült volna, lehetett volna az álmuk a bokszbajnokság, és John Garfield vagy James Cagney játszhatta volna a főszerepet. Egy álom, valami, amivel azonosulhatnak, és arra használhatják, hogy kiszabaduljanak a mindennapi életükből.

- Az egyik battle során az Eminem alakította főhős megvédi egy homoszexuális munkatárását. Gondolom, ez célzatosan került a filmbe, hiszen Eminemet állandóan homofóbiával vádolják.

- Imádom azt a jelenetet a gyár mellett, több okból is. Lehetőséget láttam benne, hogy egyetlen jelenetben felvázoljam tulajdonképpen a rap történetét. Először ott van az a nő, akit egy detroiti rapper, Miz Korona játszik. Ő kezdi, és amit csinál, az szociális tiltakozás. A munkaidőről, a fizetésről beszél, a szar kajáról meg hasonlókról. Erre jön a fickó, aki Xzibit alakít, aki a dühét reppeli ki magából, ez a támadás. Ahogy mondja is: "mérget köpködök minden irányba". Támadja a nőt, támadja a kövér faszit, támadja homoszexuális fickót... És akkor harmadikként jön Jimmy, akit Eminem játszik, és ő is támad, de a visszavágásában egy teljesen új elemet visz a dologba: ez a humor. Tehát látjuk a fejlődést, ami a következő fázisban aztán ki tudja merre megy majd tovább... Hogy Jimmy megvédi a dagit, a nőt és a homokost, az annak a része, hogy szembeszálljon az Xzibit alakított figurával. A hiphop világ, a hiphop szövegvilág nőgyűlölő és homofób. Felmerül kérdés, hogy miért. Sok oka van, kulturálisan és egyéb szempontból is. Ezekben a párbajokban látjuk, hogy a cél az ellenfél lekicsinylése, lealázása. Nagyrészt a férfiasságról szól, arról, hogy ki az erősebb, ki az igazi férfi. Arra gondoltam, érdekes lenne, ha a film ezen pontján az a szereplő, akivel addigra a nézők remélhetőleg már eléggé azonosultak és akinek szurkolnak, a feje tetejére állítaná a dolgot, és védelmébe venné a nőt és a homoszexuális fickót. Az, hogy ezt a figurát Eminem játssza, nekem nem előny volt, hanem potenciális veszélyforrás, mivel már hatalmas volt a botrány a dalszövegei kapcsán, és aggódtam, hogy ez esetleg kizökkenti a nézőket, és kivonja őket a jelenet hatása alól. De szerencsére nem ez lett a helyzet.

- Ön is homofóbnak tartja Eminemet?

- Nem tudok arról beszélni, mi zajlik Eminemben. De azt állíthatom, hogy azok a szavak, amikor a rap kontextusában használja őket, nagyon más hatást keltenek. Ugyanúgy, mint amikor két bokszolót nézünk a szorítóban: vért meg erőszakot látunk, de az más érzést kelt, mint amikor szerencsétlenségünkre épp egy bárban tartózkodunk, ahol kitör a verekedés, vagy amikor egy utcai verekedésnek vagyunk szemtanúi. A battle kontextusában, ahol gyűlölködő, sértő szavakat válogatnak a támadáshoz, azok a szavak másként működnek. A filmben a kurva, buzi és hasonló szavakat megállás nélkül használják, anélkül hogy számítana, hogy pontosan szó szerint vonatkozik-e a másik személy szexuális szokásaira.

- A filmben a szópárbajok szövegét ki írta?

- Azok egyike sem volt leírva a forgatókönyvben. Eminem írta az összes saját rapjét, és a battle többi résztvevői is nagyrészt a saját szövegeiket mondják. Néhánynak segítettünk, néhánynak Eminem betoldott egy-két sort, hogy segítsen. De mindig rajtam keresztül tette. Nagyon szégyenlős volt ahhoz, hogy megmondja a többieknek, mit csináljanak. Nem akarta megfélemlíteni őket, rájuk erőltetni magát. Mindig félrehívott, és azt mondta: "talán jobb lenne, ha itt ez meg ez lenne..." Utána én odamentem a szóban forgó rapperhez, és azt mondtam neki, "talán jobb lenne, ha..." (nevet) A film világa új volt Eminemnek. Amit ő csinál, az privát dolog. Ahogy a filmben látjuk szöveget írni, tulajdonképpen úgy dolgozik a való életben is. Vagy egyedül van, vagy ott ül a sarokban, és oda se figyel arra, ami körülötte zajlik. Azok a papírfecnik a filmben, tele a miniatűr betűivel, azok a valóságos jegyzetei - megkérdeztem, hogy kölcsönvehetjük-e őket a filmhez. Ha kimerevítenék a képet, és elolvasnánk, kiderülne, hogy semmi köze ahhoz, amit a filmben kellene írnia. És ír mindenhova, hol ide ír, hol oda, hol megfordítja a papírt. Balkezes egyébként. Hihetetlenül sűrűn ír, mint az látható is, mint ahogy sűrűk a dalszövegei is. Ami a filmbeli Jimmy számait illeti, azok különösen izgalmas kihívást jelentettek. Nagyon szeretem a zenét a filmekben, és most lehetőségem volt bemutatni egy művészt, aki megszenved azért, hogy megtalálja a hangját. Szöveget ír és halljuk a töredékeit annak, amit ír, aztán a történet végén, mire eljutott addig a pontig, hogy tényleg belevezeti minden érzelmét a művészetébe, halljuk a végeredményt, a Lose Yourself című dal teljesen kiforrott verzióját, amit ugyanaz a művész ad elő, akit végigkísértünk az alkotás folyamatán. Ezzel párhuzamosan a valóságban is ugyanez történt: már a próbák során elkezdtünk beszélni erről a dalról, és ez igazi kihívás volt neki, egy megbízás. A többi dala 100%-ig belülről jön, mindig nagyon önreferenciális, nagyon specifikus az életére nézve, most viszont megrendelésre kellett dolgoznia: nekem kellett bizonyítania dalszerzőként, az általa játszott figurát kellett kifejeznie, aztán az egészet feje tetejére állítani, és megtalálnia magát is benne. A forgatás alatt végig ezen dolgozott... A háttérzene összeállításánál is segített, hogy milyen zene szóljon a klubban meg a rádióból. Ez mindig nagyon fontos számomra, imádok zenéket válogatni. A Wonder Boys zenefelelősével, Carol Fenelonnal most is a szokásos módon közelítettük meg a dolgot: olyan számokat kerestünk, amik illenek az adott korszakba. Carol próbálta megtalálni nekem, amit akartam, minden jelenethez a legjobban működő zenéket, és utána együtt válogattunk közülük. De aztán átnézettük Marshall-lal is, hogy minden autentikus legyen. Nem a korszakhoz, mert az könnyű, hanem hogy olyan előadók, olyan dalok legyenek, amiket a srácok akkoriban tényleg hallgattak Detroitban, amiről beszéltetek, vitatkoztatok. Ez nagyon szórakoztató együttműködés volt, lehetővé tette, hogy kiválasszunk egy csomó számot, mielőtt leforgattuk volna a megfelelő jelenetet. Például mikor mennek a kocsival, vagy lemennek a klubba, már az adott zene szólt a forgatáson, az szólt a háttérben, mikor játszottak.

- Ha már a zenénél tartunk, ön mit hallgat otthon?

- Szeretek mindenféle zenét, a dzsesszt nagyon. A Szigorúan bizalmas zenéje például nagyon sokat jelentett nekem, nagyon gondosan válogattam hozzá a számokat. Nagyon kedvelem azokat a zenéket is, amiket a Wonder Boyshoz használtunk. Szeretem a dalszerző-énekeseket.

- A Szigorúan bizalmas után most újra Kim Basingerre bízott egy fontos mellékszerepet, de ezúttal nem elegáns szépséget, hanem lepukkant white trash anyafigurát kell alakítania.

- Kim Basinger... (nagyot sóhajt) Ha már előbb az álmokról beszéltünk... (vigyorog) Mivel már dolgoztam Kimmel, tudatában voltam, hogy milyen kivételes tehetség, amikor a megfelelő lehetőséget kapja, a megfelelő szerepet a megfelelő munkakörnyezettel. A színészi képességei mellett Kimnek olyan érzelmi sugárzása van, ami a nagy szépségek között szinte egyedülálló. Behív az érzelmeibe. Ez az ellenkezője annak, ami a legtöbb nagy szépséget jellemzi. A legtöbbjükben afféle védekezési mechanizmus működik, ami kívül tartja a nézőt, ezért van, hogy a modellek általában nem jó színésznők. Mert hidegnek tűnnek. Kim ennek az ellentéte. Azért akartam, hogy ő játssza ezt a szerepet, mert éreztem, hogy ez az anya olyasvalaki, akit nagyon könnyű a közönségnek elítélni, negatív sztereotípiaként látni: lakókocsiban lakik, iszik, nem jó anya. Könnyű leírni őt. Az volt az elképzelésem, hogy Kim hozza ezt az egyedi képességét, felfedezi a figura emberi oldalát, és egy elveszett emberi lényként mutatja be, aki próbálja megtalálni a kiutat, ugyanúgy mint a többiek.

- Kim Basinger és Eminem hogyan jöttek ki egymással?

- Kim nagyon segítőkész volt Marshall-lal, amit nem is vártam. Tudni kell, hogy Kim nem szokott próbálni, ez nem része a színészi módszerének. De az én kedvemért és a különleges körülmények miatt belegyezett. Marshall előtte már próbált a fiúkkal, nagyon jól összeszokott velük, aztán később Kim is belépett a folyamatba. Átmentünk a lakókocsiba, ahol a közös jeleneteik játszódnak, és a fiúk helyett Marshall egyszer csak Kim Basingerrel, a filmsztárral találta magát, egy elég nagyra tartott filmsztárral. Kim képtelen nem 100%-ot adni, amikor alakít, és kétségtelenül ez is az oka annak, hogy nem szeret próbálni. Elkezdtünk egy jelenetet, és borzongatóan izgalmas volt látni, hogy Kim belead mindent érzelmileg, a fogadó oldalon pedig ott van Marshall, aki reagál rá, egyre jobban belelendül, és hirtelen visszaad valamit, ami még őt magát is meglepi. Miután végeztünk a második jelenettel - ezt sosem fogom elfelejteni - Marshall ledobta magát a heverőre ott a lakókocsiban, felnézett, kicsit szégyenlősen, és azt mondta: "kezdem élvezni ezt a színészkedés dolgot!"

- Eminem színészi bemutatkozása egyértelmű sikert aratott. Olyan kritikusok is voltak, aki azt írták, ő lehet a következő James Dean.

- Szerintem James Dean csak egy van, de azt hiszem, hogy Marshall is nagyon tehetséges a maga egyéni módján. A hasonlítgatások utálatos dolgok, de az nem mindennapi dicséret, ha valakit James Deanhez hasonlítanak. Amikor ezt a filmet tervezgettem, mielőtt nekifogtam volna, arra gondoltam, hogy a központjában egy olyan alakításnak kell állnia, ami érzelmileg őszintének hat - ilyesmit nem látunk gyakran a mai világban élő fiatalokról szóló filmekben. Visszamentem a filmtörténetben, és nekem is James Dean jutott az eszembe, illetve olyanok, akik vele egy időben tűntek fel, Marlon Brando vagy Paul Newman - olyan fickók, akik szinte a semmiből jöttek, és ahhoz a nemzedékhez szóltak, amelyiknek tagjai voltak. És azt reméltem, hogy Marshall olyan alakítást tud majd nyújtani, ami valahol abban a ligában van.